Új ruhában

Végre van egy kis időnk foglalkozni a blog külsejével.

Sokáig azért nem indítottam el a blogomat, mert folyton túlagyaltam a design részét, aztán akkorát gondoltam, hogy abba meg már bele sem mertem vágni a fejszém. Végül októberben döntöttem el, hogy választok egy sima sablont, elkezdem írni, aztán amikor lesz időm, változtatok a megjelenésen. Persze októberben erre már nem volt időm, mert a hónap közepén volt az esküvőnk (aminek a "saját kezű" ötleteiről majd mutatok képeket az esküvő szezonban). 

A két ünnep közötti bankba rohangálós időszakban -  feszültséglevezetésképpen - nekiálltunk párommal a beállítások határainak megismeréséhez. Hát mit ne mondjak, nem kényeztetik el az embert ezen a téren. Hiába készült rajz a bloghoz, az egész bejegyzés-ablakot nem lehet teljes mértékben csak az egyik oldalra tolni. Remek.

Két lehetőség maradt: vagy életem párja újra beleássa magát a HTML kódokba, vagy én rajzolok újat a megadott paraméterekhez.

Előbb-utóbb csak lesz belőle valami.

Babaházba villanyt?

Hát persze! Egy igazi babaház, nem teljes világítás nélkül!

Már egy ideje gondolkodtunk a férjemmel azon, hogy mégis hogyan lehetne bevezetni a babaházba az áramot. Elvileg nem nagy ördöngösség, csak meg kell hozzá lelni a megfelelő anyagokat. Ja, és ki kell választani a világítás módját.

Karácsony 2011

Volt már valakinek olyan karácsonya, hogy az alapvető végeláthatatlan ünnepi tennivalók mellett más egyéb nehézségek is közbeszólnak a készülődésbe?
Na most így vagyok ezzel.

Itt a karácsony, megvették a lakásunkat, kihasználhatjuk a végtörlesztést, lassan dobozolhatunk, költözhetünk, építkezéses árajánlatokat nézegethetünk. Örülnöm kellene, de 23.-a óta gyomoridegem van. Nem tudom jól döntöttünk-e, nem tudom mit hoz a jövő, ideges vagyok.

Egész karácsony alatt ideges voltam. Több sütemény nem sikerült; odaégettem a csokoládét egy apró figyelmetlenség miatt; 1 kávéskanál zselatin helyett egy fél csomaggal szórtam a sütibe, dobhattam ki az egészet; a bejglim két nap csúszással készült el, és a végére már a babaházra sem volt energiám.

Ja és még a karácsonyfánk is el akar dőlni.

Mai fotó. :)

Az álcázás nagymesterei

Na vajon mi lehet ez?

 

Hóember ceruzák Mártától

Nem vagyok híve az észnélküli nagy karácsonyi ajándékozásnak. Pontosítok. Nem szeretem azt a fajta ajándékozást, amikor fűnek-fának megvenni kényszerülök egy harmadik turmixgépet, egy huszonötödik késkészletet, vagy jobb esetben egy személytelen vásárlási utalványt. Egy-két éve kijelentettem, hogy márpedig én ebben nem veszek részt. A szabályok a következőek: a gyerekek igenis kapjanak játékot ajándékba (lehetőleg valami értelmes dolgot), a felnőttek pedig próbálják meg értékelni a süteményt, a házi készítésű likőröket, a különböző borokat, amiket aztán egy jó beszélgetés közben együtt el tudunk fogyasztani. Kicsit nehezen, de sikerült a gyakorlatban is megvalósítani: ma már egyeztetünk a gyerekek játékairól; egymásnak ajánlásokat küldünk, hogy mi az, ami tuti sikert arat a gyereknél; valaki sütemény kívánságlistát ad le, vagy esetleg házi készítésű ízesített pálinka igényt nyújt be. Idén citromlikőr készült nagy mennyiségben, a sógoroméknak süteményes tálat viszünk, a nővéreméknek gesztenyés-trüffeltortát, anyukámnak pedig tej-és fehércsokoládés tortát. (Igen, nagyon szeretek sütni!)

2009-ben mindenki kapott tőlünk egy ilyen tálat,
amit aztán telepakoltam mindenféle házi készítésű finomsággal.

Minden, ami kimaradt

Már a kezdetekkor készítettem olyan tárgyakat, amelyeket idő hiányában még nem töltöttem fel. Most villámgyorsan ezeket is felrakom, aztán belevetem magam a számolásba, mert megérkezett a faanyag, ámbár én már mindent centire megterveztem, de most valahogy mégsem értem az egészet. Szóval újrakezdem. Máris megvan az újabb esti elfoglaltság.

Szaniterek és a komód

Pár nap eszeveszett csiszolás, festés, gyurmázás után végre elkészültek a fürdőszoba legfontosabb elemei a kád, a mosdó, a wc, és a konyhai mosogató.

Adventi naptár fejlődéstörténet

Ez a december hónap egy nagy ünnep a gyerekeknek. Legalábbis a miénknek biztosan. Már december elsején kezdődik az adventi naptár nyitogatása, aztán máris itt van a nyakunkon a Mikulás, s közben rendületlenül nyitogatjuk még mindig a naptárat, egészen karácsony napjáig, amikor aztán eléri a csúcspontját ez az egész őrület (természetesen pozitív értelemben).

Amióta Panka rendes életkorba lépett - azaz amióta már nem hónapokban mérjük a korát - azóta nyitogatunk vele adventi naptárat, s várjuk a karácsony közeledtét (teszem hozzá a gyerek ennél jobban már csak a következő napot várja, amikor újra bonthat).

Szaniterek

Mivel egy elég sűrű hétvége előtt álltunk, ezért csak pár dolgot mertem feladni magamnak "házi feladatra": kád, wc, mosdó és a mosogató tálca megformázása.

Elvileg már ez is soknak tűnt, de szerencsére akadt egy kis időm, amikor gyorsan neki tudtam esni a dolgoknak. Már napokkal ezelőtt el kellett volna kezdenem a szaniterek elkészítését, de valamiért ódzkodtam a levegőre száradó gyurmától. Most először dolgoztam ezzel az anyaggal, és nem tudtam, milyen állagú, hogyan lehet rendesen megformázni, milyenre köt meg, repedezik-e, festhető-e rendesen. Annak ellenére, hogy mennyire kerültem ezt a fajta feladatot, nagyon élveztem a különböző formák kialakítását. Rájöttem, hogy a leírással ellentétben, sokkal egyszerűbb először tiszta kézzel megformázni - nagy vonalakban -  a tárgyat, majd vizes ujjal a részleteket kialakítani rajta. Röpke két és fél óra alatt el is készítettem a mosdót, a kádat, a wc-t (tartály nélkül - az valami könnyebb anyagból lesz), a mosogató tálcát és két virágcserepet.

Gyorsan le is fotóztam (egy kis reklámmal, ami nem volt szándékos):

 Száradás után egy alapos csiszolás következik.

Sürget az idő

December eleje van. Elkezdődött a visszaszámlálás!

A helyzet az, hogy rettentően meg vagyok csúszva. Jó lenne egy kicsit belehúzni, de nem megy a gyerek mellett; amint elkezdek valamit bütykölni, rögtön odadugja a kis buksiját és kérdezősködik: "Anya, mit csinálsz? Én is festhetek? Én is vághatok? Mi lesz ez? Ezt miért csinálod?" Egyelőre még nem sikerült semmilyen jó, ütős kifogást találnom. Biztosan az utolsó napokban jut majd eszembe valami, amivel leszerelhetem ezt a kis kiváncsit.

Szóval a babaház minimális bútorzatához kellene még: mosogató, 4 szék, étkezőasztal, kád, wc, mosdó, könyvespolc. Ez a minimum. Elég sok. Persze szeretnék még éjjeliszekrényt, ingaórát, még egy fotelt, meg dohányzóasztalt, de majd meglátjuk mire lesz időm.

Egyelőre itt tartok

Rapid ajándék a bolti Mikulásnak

Mostanában sokkal rosszabbul bírom a hideget, mint az előző években. Nem értem, hogy lehet ez, mert eddig kifejezetten élveztem a friss, téli, hideg levegőt. Februári születésű vagyok, ennek tudtam be ezt a perverziómat. De mostanában, mintha kicseréltek volna; próbálom úgy intézni, szervezni a dolgaimat, hogy minél kevesebbet tartózkodjak a hidegben.

Persze mindennek van jó oldala, mert így legalább szolidaritást vállalok a hihetetlen fázós lányommal, aki már nulla fok körül nyafog a két pulcsi-télikabát kombóért. Az idei hideg napok megjelenése óta egy kimondatlan összefogás van közöttünk, amire csak mostanában figyeltem fel igazán: ha sétálnunk kell a belvárosban - különböző tényleges okok miatt - egy - egy üzletbe beugrunk melegedni az utunk során mindenféle ürüggyel (sürgősen könyvet kell néznünk; ennek a boltnak milyen érdekes a kirakata, nézzük meg belül is; ha már itt vagyunk kérdezzük meg; stb.). Így sikerült betévednünk egy játékboltba is.

Babaház - belekezdtem

Ugye jól gondolom, hogy minden lány álma egy igazi babaház?

A mai napig nyálcsorgatva nézem, ezeket a hihetetlen részletességgel kidolgozott babaházakat. Istenem, mit nem adtam volna annak idején egy ilyenért!!!

Azt hiszem már elég régen eldöntöttem, hogy márpedig én készíteni fogok a lányomnak egy igazi babaházat; lesz, ami lesz. Tavaly végül lebeszéltem magam az egészről, mert egy két és fél éves lányka azért annyira nem tud figyelni az apró mütyürökre, meg egyébként sem biztos, hogy megérett már rá. (Na persze, ha kibúvó kell, azt mindig találok.)

Idén azonban már nem húzhattam ki magam a feladat alól. Megígértem magamnak. Valahogy ez az egész babaház annyira illik a karácsonyhoz, mint a hintaló, meg a kisvasút (de azokat már kipipáltuk). Meg egyébként is, a lelki szemeim előtt látom, ahogy ez az aprócska lány, csillogó szemekkel áll a feldíszített fenyőfa előtt és megilletődve nézi a sok ajándék között kimagasló, berendezett babaházat. Szerintem sikítana örömében. Látni akarom azt a pillanatot!

Kezdetek

Szóval minden ezzel a "kiscsirkével" kezdődött.

Vagyis ez nem teljesen igaz, mert már elég régóta (talán a kezdetek óta, de erről anyut kellene megkérdeznem) bennem lapul a kreativitás ördöge.

Ez a három és fél éves csöppség sok mindennek az elindítója. Mondjuk ennek a blognak is.

Őt Pankának hívják, és éppen a hercegnős korszakát éli.

Szülei már előre rettegtek ettől az időszaktól és tudva, hogy ez elkerülhetetlen, próbálják helyes mederben tartani. Panka anyukája folyamatosan azon buzgolkodik, hogy a kislány el ne vesszen a sok értelmetlen, aktivitást és kreativitást nem igénylő, rószaszín mázban úszó pónik, hercegnők, Barbie-k és újabban hörcsögök között. Ez az anyuka, na ez lennék én.

Amióta lehetséges próbálom a kislányomat bevonni különböző tevékenységekbe (sütés, főzés, házimunkák, kreatív tevékenységek) vagy ha arról van szó én magam készítem el neki a dolgokat. Már egy ideje dokumentáljuk az elkészült "remekműveket", ötleteket és már a blogírás is gondolata is felmerült, csak idő és energia hiján valahogy sosem valósult meg. Eddig.